Soha ne add fel!

Varga Diána különleges ember, pozitív kisugárzása és életszeretete magával ragadó, törékeny alkata ellenére erős lélek, aki gyerekeknek agykontrollt tanít, hogy elérjék álmaikat és céljaikat, mellesleg színész is, és imádja a Balatont...

Mi jut arról eszedbe, ha azt mondom: BALATON?
A Balaton különös módon vonz, imádom, és órákig el tudom nézegetni: akkor is ha szép az idő, és akkor is ha éppen háborog, nem tudom honnan van ez a különös vonzódás, de nagyon kötődöm a Balatonhoz. Gyerekkoromban Gyenesdiáson nyaraltam sokat, nagy előnye, hogy csendes üdülőfalu, és mellette Keszthelyen is sokat barangoltunk. Balatonfüredi mólon sok éven keresztül játszottam nyáron is, annak is meg van a maga hangulata: meseelőadással látogattunk el a városba, nagy siker volt, sőt a Tihanyi Szabadtéri Játékokon is játszottunk a nyaralók nagy örömére, és persze megvan annak is a hangulata, amikor nyáron útra kelünk a társulattal. Az úttörőtáborok Fonyód-ligeten voltak, oda is szép emlékek kötnek, bár a reggeli torna emlékét kihagynám a felsorolásból. Badacsonyt imádom! Volt az életemnek egy időszaka, amikor barátokkal sokat vitorlázhattam, meghívtak magukkal, sokfelé vitorláztunk, mégis a kedvencem: éjjel kikötni a badacsonyi kikötőben, amikor Badacsony kivilágítva fényárban úszik, és a vízről hallani a zenét, a duruzslást, a nyári nyüzsgést, ami a parton van. Legutóbb férjemmel Balatonfüreden és Siófokon is wellnesseztünk tavasszal, szóval tavasz-nyár-ősz-tél, bármelyik évszakban jövök a Balatonra, mindig megdobban a szívem, nagyon szeretem, és van egy nagy álmom, ami remélem nemsokára teljesül: egy balatoni házikó, közel a Balatonhoz.

Agykontrollt oktatsz mégpedig gyerekeknek. Mióta foglalkozol agykontrollal, miért esett erre a módszerre a választásod?
2004-ben végeztem el az agykontroll tanfolyamot Budapesten, dr. Domján Lászlónál. Nagyon hálás vagyok Lacinak és még sokan vagyunk így, fantasztikus előadó, orvos, és kiváló agykontroll-oktató. Kevesen tudják, de Amerikában is oktat, szóval kivételesen nagy tudású ember, és sok ember életét tette jobbá azzal, hogy a módszert Magyarországon már 20 éve oktatja. Érdekes a kérdésed....nem választottam, hanem "úgy alakult", hogy el kellett mennem a tanfolyamra. Hiszek abban, hogy nincsenek véletlenek, minden történik valamiért, mindennek oka van. 2000 körül találkoztam valakivel, aki újságolta nekem, hogy milyen szuper dolog az agykontroll, és a tanfolyam milyen nagy élmény, menjek el, csakhogy én még akkor nem voltam erre érett, még nem jött el ennek az ideje. A bogarat úgymond beletette a fülembe, és mindig ott volt, hogy agykontroll, agykontroll, el kellene menni tanfolyamra. Férjem volt a történet kulcsfigurája: alvásproblémája volt, nem is akármilyen, aminek kapcsán a telefonkönyvből kikerestem az elérhetőségét és felhívtam Lacit, aki ajánlott egy szakembert, és mielőtt letettük volna a telefont (sosem felejtem el mennyire kedvesen, nem erőltetve) ajánlotta az agykontrollt is a problémára. Közel 1 év telt el, mire végre eljutottunk a tanfolyamra,  a szakember is segített, de igazán az agykontroll volt a megoldás, megoldotta ezt a problémát is, és az egész életünk ott, azon a két hétvégén megváltozott. Mivel akikor már megértem rá, és  jó időben voltam jó helyen, a tanfolyam minden percét élveztem, és minden percét szívtam magamba, fantasztikus élmény volt, nem fogom soha elfelejteni! Sok mindenre rájöttem, és rengeteg minden a helyére került. Nincs olyan nap, hogy ne használnám az agykontrollt, olyan mint egy pohár víz a szomjas embernek. Ha valaki azt mondja akkor nekem, hogy 4 év múlva gyerek-oktató leszek, jót nevettem volna. Ma már tudom: intuícióval ráéreztem, hogy ez jó lesz nekem, ez is egy érdekes történet: Laci egy interjút, beszélgetést rögzített velem egy sikerem kapcsán, és útban a helyszín felé, egyszer csak jött egy gondolat (mai napig nem tudom honnan) megkérdeztem tőle, hogy gyerekoktató csak tanári diplomával lehet valaki? Azt felelte nem, és ha lenne kedvem hozzá, akkor jelentkezzek, mert éppen nyáron indul a képzés (16 év után). Jelentkeztem, kiválasztottak, részt vettem a képzésen, ahol dr. Kígyós Éva gyerekpszichológus és agykontroll-oktató volt a tanárunk, és sikeres vizsgát tettem, 2008. novembere óta gyerekagykontroll-tanfolyamokat tartok főleg Budapesten, de szerte az országban, vidéki városokban is!

A Te mindennapi életedben milyen szerepe van az agykontrollnak, kérlek mondj konkrét gyakorlati példákat? Hogyan épül be a hétköznapjaidba, a feladataid megoldásába,
a válság helyzeteidre?
A tanfolyam után lelkes voltam, mint mindenki, aztán kezdtem lusta agykontrollos lenni, ami az jelentette, hogy kb. két héttel a tanfolyam után mindenféle kifogásokat találtam, hogy miért nincsen időm se reggel, se délután, se este programozni, lazítani, mivel a technikákat abbahagytam, nem tettem semmit, így a sikerek is eltűntek, és visszaállt az életem a régi kerékvágásba. Ekkor egy közeli barátunk figyelmeztetett (köszönet Sahin-Tóth Zolinak), ha nem építem be a napi életritmusomba, ha nem találom meg azokat az 5-10 perceket, amikor agykontrollozhatnék, akkor, miért végeztem el a tanfolyamot, akkor ne várjam a változást. Elgondolkoztam ezen, és felidéztem a tanfolyamot, és elhatároztam beépítem az életembe. Őszinte leszek: mire ez teljesen sikerült kb. fél év volt, de megérte, mert azóta szokássá vált, egyszerűen el sem tudom a napjaimat képzelni programozás nélkül! Az egész család elvégezte az agykontrollt, és ez azért is jó, mert tudunk egymásnak segíteni, és sokat beszélgetünk a módszerről, Anyukám is használja, nővéreim is, akik nagyon balagyféltekes (logikus) foglalkozást űznek: gyógyszerész az egyik, és bíró a másik nővérem, Apukám első házasságából pedig egy építész nővérem is van. Hogyan épült be? Reggel ébredés után rögtön lazítok, és az éppen aktuális céljaimat programozom, délután is megtalálom azt a 10 percet, amikor lazíthatok, és este lefekvés előtt is. Napközben biztos adódik olyan helyzet, amikor háromujj-technikával megoldok egy feladatot, (problémát) és imádom a szubjektív kommunikációt is, amit nagyon szeretek, és előszeretettel használok. Igazából kb. egy éve a hobbim lett az esettanulmányozás. A tanfolyam után sokan nem használják ezt a technikát, mert a tanfolyam végén páros gyakorlatként ismerik meg. Egyedül is lehet esettanulmányt végezni, naponta, (2-3 naponta, ha nagyon sűrű a teendők sora ) lekérek az oldalról (www.esettanulmanyok.hu) két nevet, megnézem őket, és miután ellenőriztem az eredményt, gyógyítom őket. Nagyon klassz játék, és fejleszti a hatodik érzéket, amit nem egyszer tapasztalok. Ma már nem hozok meg fontos döntést pohárvíz-technika nélkül, nagyon szeretem, főleg azért, mert többnyire álomban érkezik meg a válasz, és ez számomra mindig megdöbbentő, mert ritkán emlékszem amúgy az álmaimra.

Mi inspirált, hogy gyerekeknek tanítsd meg az agykontrollt? Milyen visszajelzéseket kapsz Tőlük, és Te mit tanulsz általuk?
Mi segít abban, hogy szót érts a legfiatalabb korosztállyal?
A gyerekek őszintesége, hogy kimondják a véleményüket, amit gondolnak. Egy felnőtt többször is átgondolja, hogy mit mond, mikor és kinek, vagyis számomra ez afféle manipulálás, ésszel, racionálisan kommunikálás, ami persze jó, hiszen egy üzletember nem mondhatja egy tárgyaláson sokszor azt, amit igazán gondol. A gyerekek nagyon hálásak azért, hogy teljesen társként tekintem őket, és ugyanakkor érzik a bizalmat, amit adok nekik, és hálásak érte. Tudod, sokszor azt érzem, hogy nem kapnak bizalmat otthon, és figyelmet, tiszteletet, és amikor ezt megkapják, akkor bizony nagyon hálásak, és ezt jelzik felém egy gesztussal, egy szóval, egy félmondattal, és szövetségesek leszünk. A tanfolyamon nálam nincs olyan, hogy én vagyok a "tanárnéni", és ők a buta gyerekek, aki legyenek megtisztelve, hogy itt lehetnek, ellenkezőleg: megismerkedünk, és együtt csapatként gondolkozunk dolgokon, és együtt, játékok által jövünk rá azokra a dolgokra, amire a tanfolyam tanít. Folyamatosan tanulok tőlük, és remélem ők is tőlem, ez egy adok-kapok játék, ahol egyenrangúak vagyunk, és nem "kezelem" őket gyerekként, hanem csapattársként. Nagyon könnyen szót értünk egymással, mert ahogy azt már mondtam, amint megérzik a bizalmat, és a támogatást, akkor el kezdenek szárnyalni. Amikor rájönnek, hogy mennyi rejtett képességük van, és mi mindent elérhetnek vele, akkor boldogok, felszabadul egy addig blokkolt energia, és tele lesznek energiával, célokkal, tervekkel, és elindulnak azon az úton, amin sokan csak felnőttkorukban az agykontroll tanfolyam után. Mázlisták azok a gyerekek, aki a Silva-féle agykontrollt gyerekkorban elsajátítják, hiszen már úgy nőnek fel, hogy beivódik az agykontroll a mindennapjaikba, és könnyebben veszik majd az akadályokat kamaszként, fiatalként, felnőttként. Még valami: mindig éreztem, hogy könnyen szót értek a gyerekekkel, és ezt nem tudtam hova tenni. Az agykontroll nem foglalkozik az előző életek témával, ezt fontosnak tartom elmondani, ugyanakkor én személy szerint érdeklődöm eziránt. Nemrég egy ehhez értő ember azt mondta, hogy előző életemben bába-asszony voltam, és rengeteg gyereket segítettem a világra, és úgymond akik nálam születtek "gyerekeimmé" váltak, jó kapcsolatban maradtam minden nálam született gyerekkel, megjegyezem aki ezt mondta, nem tudta, hogy mivel foglalkozom, viszont nekem választ adott erre a megmagyarázhatatlan erős kötődésre, meggyőződésem, hogy több lélekkel már találkoztam máskor is.

Sajnos még mindig sokkal több a nemtudatos, negatív gondolkodású ember, akik e-szerint teremtik saját valóságukat.
Mi a tapasztalatod egy agykontrollt tanuló és gyakorló gyerek hatással van-e nem túl pozitív gondolkodású és beállítottságú szüleire és közvetlen környezetére?
Feltétlenül! Tudnék több olyan esetet mondani, hogy a gyerek elvégezte a tanfolyamot, majd a sikereit látva, a szülők is elmentek tanfolyamra! Van egy kisfiú, aki  dolgozat és felelés előtt az osztályban megcsinálja az úgynevezett keresztező mozdulatokat, hogy koncentráltabb legyen. Annyira lelkes és ügyes, hogy az osztálytársai akik eddig kiröhögték, majd miután látták az eredményeit, utána már együtt tornásznak vele dolgozat előtt, kérték, hogy tanítsa meg nekik a mozdulatsort, mert ők is jó dolgozatot akarnak írni! Hatnak a környezetükre, persze! Ehhez persze kell egyfajta befogadóképesség, hajlandóság arra, hogy elismerjék a sikert, és ne azt mondják: a véletlen műve, mert van olyan is, akkor mindig arra buzdítom az illetőt ne keseredjen el, legyen hírnöke a módszernek, ne adja fel, és a munkájának meglesz a gyümölcse, és előbb utóbb változik vele a környezete is! Kitartás kell hozzá!

Egy Veled készült interjúban olvastam, hogy az Édesanyád és a Nagyszüleid nagyon pozitív gondolkodású és lelki beállítottságú emberek. Úgy gondolom, már
ebben is óriási szerencséd volt, Ők meg talán született "agykontrollosok" voltak. Milyen útravalót kaptál Tőlük?
Igen, nem is tudtak róla, és alkalmazták az agykontrollt! Valahogy már gyerekként is éreztem szerencsés vagyok, ez agykontrollosként erősödött a sikerek által. Anyu megkövetelte mindig, hogy amit elkezdtünk azt be is kell fejezni. Nálunk nem volt olyan, hogy elkezdtem mondjuk csellózni, fél év után megunom, és elmegyek hegedülni. Megtanított a kitartásra, ez egy nagyon nagy dolog, és erény! Csellónál maradva, végigcsináltam a 6 évet, bár az utolsó években már nem mentem annyira lelkesen a zeneiskolába, de ott volt bennem: kitartás! Anyu nehéz helyzetekben mindig feltalálta magát, ebből azt tanultam: mindig mindenre van megoldás, tehát a megoldás-centrikus gondolkodást, ami maga az agykontroll. A Nagyszüleimtől is a pozitiv-gondolkodást tanultam, valahogy benne volt a levegőben. Sajnos már nem élnek, de amíg éltek lehetett velük beszélni ezotériáról, pedig az ő korosztályuk erre nem nagyon nyitott. Nagymamámmal rengeteget ingáztunk, és megtanított annak használatára, ezek mind hozzátettek a spirituális fejlődésemhez. Képzelj el egy szituációt: nyáron az unoka nyaral a Nagymamánál, és nem a kertben bóklászunk, hanem az inga tudományát magyarázza, és beszélgetünk a halál utáni életről...furcsa, nem??? Jó, persze játszottam a kertben is, de közben fejlődtem ilyen téren is. Meggyőződésem, hogy Mama a szerencse-karmáját átadta nekem, az utolsó ajándék amit kaptam tőle, az is egy nyereménye volt: nyert a Nők Lapja rejtvényen egy wook-ot, odaadta, mondván ez amolyan modern konyhai eszköz, nekem biztos jól jön.

A gondolatainknak teremtő ereje van, általa teremtjük valóságunkat. De mi van akkor, ha bal lábbal kelünk, valaki negatív energiájával megzavarja békés belső harmóniánkat,
vagy éppen valami régi viselkedésminta nyúlik utánunk és nem ereszt? Te ilyenkor mit csinálsz?
Kerültem már olyan helyzetbe, hogy valakivel összefutottam az utcán és elkezdte mesélni azt a csupa negatív dolgot, amit gondol a világról, és rám zúdította  minden bánatát.....ilyenkor mit csinálok? miközben beszél hozzám, és látom, hogy tele van negativitással, folyamatosan "törlöm" a mondatait, illetve kizökkentem ebből a látásmódból, és megoldásokat vetek fel neki!! Vagy nem vagyok nagy vicc mesélő, de érdemes ilyenkor egy humoros történetet elmondani az illetőnek, és azzal kizökkenteni a beszűkült negativításból. Régebben egy nekem szegezett rossz mondat el tudta venni a kedvem és napokig őrlődtem, de ma már fel sem veszem ezeket, mert tudom mindennek van jó és rossz oldala. Ha ilyen helyzetbe kerülök, mindig eszembe jut Domján Laci mondata, amit a tanfolyamon mondott: ha tudna az illető jobbat tenni, meg tenné, de nem tud, ezért ne haragudjunk rá. Ezt a látásmódot alkalmazom. Múltkor az egyik boltban morcosan szolgált ki egy eladó, de nem tudtam rá haragudni, mert eszembe jutott ez az előbb említett mondat. Néha elég egy mosoly, egy kedves mondat és helyre kerül minden, adni kell a jót és a kedvességet, ez is egy jó megoldás. Ami érdekes: ha beépíted az agykontrollt az életedbe, és rendszeresen lazítasz, akkor átállsz automatikusan egy pozitív gondolkodásra, ami azt jelenti: ha nehéz helyzetbe kerülsz is, a megoldást fogod keresni, azt hogy hogyan tudsz a gödrödből minél gyorsabban kimászni, míg egy másik ember kesereg napokig, és tocsog az önsajnálatban, addig Te az agykontrollt alkalmazva megtanulod a megoldás centrikus gondolkodást, hogy igenis tehetünk azért, hogy jobb legyen az élet bármely területén! Így viszont azok a szituációk amit kérdeztél, elmaradoznak, ugyanis a vonzás törvénye szerint, el kezded azokat az embereket az életedbe bevonzani, akik hasonló módon gondolkodnak, mint Te, vagyis egyre kevesebb kesergő, negatív emberrel találkozol majd, hiszen a hasonló hasonlót vonz! Magas rezgésszámú ember magas rezgésszámút vonz!

Dia, van amikor van egy célunk, agykontrollozunk, pozitívan gondolkodunk, igyekszünk mindent megtenni, hogy valóra váltsuk álmainkat és még mindig nem sikerül. Már feladnánk, eltemetnénk a vágyat, magával ragad a fáradtság és az elkeseredés... ilyenkor Te mit javasolsz, Te mit csinálsz?
Első javaslatom: SOHA NE ADD FEL! Aztán leülnék egy papírral és egy tollal és összeírnám ŐSZINTÉN, hogy mi az oka, a belső akadálya annak, hogy ezt a célt nem engedem meg magamnak, merthogy oka van, ezért érdemes kiírni magunkból ezeket az akadályokat. Mondok egy példát: sajnos most elég sok ember életében aktuális: munkahelyet programozol magadnak, mert megszűnt valamiért a munkahelyed...programozod, programozod, elfáradsz, nem hiszel benne, és abbahagyod. Na ekkor a javaslatom a következő: írd le egy papírra, hogy mik az aggályaid ezzel a céllal kapcsolatban? Például: sok a munkanélküli, miért pont nekem sikerülne munkát találni? vagy nem vagyok elég jó, úgysem vesznek fel, stb.......az összes aggályt össze kell írni, és azt javaslom: gyűrd össze a papírt, és égesd el vagy húzd le egyszerűen a wc-n! Majd írd össze az összes jó tulajdonságaidat, ami az erősséged, és írd össze miért választanád magadat a vágyott állásra, ha Te lennél azon a helyen a HR-es. Írd össze milyen lenne álmaid állása, tedd ki a lakás azon pontjára, ahol sokszor el tudod olvasni, látod a rezgés szinted emelkedni fog, el kezdesz benne hinni, és elme-tükrével ha még programozod, tuti a siker! Egy kedves barátom mesélte, hogy találtak munkát a párjának, akit elbocsájtott egy magyarországi multi cég. Először is rögtön elvégezte az agykontroll tanfolyamot, majd összeírták milyen állást szeretne a párja, még olyat is beleírtak, ami lehetetlenségnek tűnik: egy hónap próbaidő, és adtak ennek az egésznek egy dátumot, hogy mikorra szeretnék. Nos, az illető egy hónap próbaidőt kapott, ami manapság nem létezik, hiszen mindenhol 3 hónap, neki 1 hónap lett, és a dátum amit írtak teljesült, azon a napon írta alá az új munkahelyén a szerződést, zseniális sikernek tartom! Kicsit elkalandoztam, a kérdésed arról szólt mit csinálnék, erre már fent válaszoltam, kiegészítem azzal, hogy ha azt érzem, hogy kezdek belefásulni a programozásba, vagy lankadna a hitem az üggyel kapcsolatban, akkor hallgatom a kedvenc zeneszámaimat, és arra programozok, vagy mozgok: tornászom egyet, szóval olyasmi tevékenységet iktatok be, ami örömet okoz!
Somogyi lányként a nagyváros lakója lettél. Milyen sűrűn jutsz el a Balatonra, mit csinálsz szívesen, ha erre jársz? Melyek a kedvenc helyeid?
Budapesten élek, de kaposvári lány vagyok, és a szívem mélyen mindig az is maradok. A beszélgetés elején említettem, hogy mennyi szép helyen jártam, és imádom minden szegletét a Balatonnak. Nincs kedvenc kiemelt helyem. Imádom Fonyódot, a maga kicsinységével, nyugalmával, Balatonlellét is. Badacsony gyönyörű, és Szigliget, nos...Szigliget talán az egyik legszebb rész, gyönyörű onnan a kilátás! Szeretem Gyenesdiást, Keszthelyt, Siófokot is. Említettem, hogy barátokkal vitorláztam sokat, és kipróbáltam a szörfözést is, egy kedves barátom gondolta megtanít, ami abból állt, hogy felpattantam a szörfdeszkára, a szélbe beállítottam, és már siklottam is ezerrel a vizen, egy probléma volt: fogalmam nem volt hogyan kell megállni......jót mulattunk, sajnos a szörf tudásom ennyinél abbamaradt, de remélem valamikor lesz lehetőségem tovább fejleszteni! Gyakran járok hazai tájra Somogyországba, de nem elég gyakran mégsem. Idén nyáron is tervezzük, hogy megyünk a Balcsira, ezt nem lehet kihagyni, mindenképpen megyünk, és ilyenkor nem maradhat el a hekk evés, a sajtos-tejfölös lángos, ez is mind balatoni feeling......és titkon remélem az álmom teljesül: lesz balatoni házikónk, ahonnan rálátni a Balatonra!:)

(get)

 

Varga Diána weboldala a linkre kattintva elérhető: http://gyerekagykontroll.mindenkilapja.hu/

 

vissza