Sárkányösvények

Gyógyerő a Szent György vonalak mentén

Magyarországon sokféle hagyomány kapcsolódik a szakrális helyekhez, így a Sárkányölő Szent Györgyről elnevezett kozmikus gyógyító sugárzású helyekhez is. Ezen felül ma is találunk a térképen szentkút, tündérszikla elnevezéseket, amik mind-mind korábbi szakrális helyeket jelölnek. A Mária-kegyhelyek és zarándokhelyek sokszor ősi gyógyító erejű szent helyeken alakultak ki. Számos régi templomunk építésénél még élt az ősi tudás és kozmikus, magasabb spirituális rezgésű energiavonalakon, gyógyító pontokon jelölték ki a templom helyét, mégpedig úgy, hogy az oltár jusson a kiemelt pontra. Egyes feltételezések szerint ez a szokás arra az ősi gyakorlatra utalt vissza, amikor az ilyen kozmikus pontokon, a beavatott (pap) közvetlen spirituális kapcsolatba tudott lépni a felsőbb világokkal, angyalokkal, és az Istenséggel. Ilyen különleges spirituális ponton épült például a Tihanyi Apátsági Templom. A templomépítők korábban beavatott látó emberek voltak, akik különböző technikákkal, gondosan bemérték azt a helyet, ahová a templomot felépítették. A Szent György vonalak nyomait a térképen úgy is felfedezhetjük, ha egy vonalzóval összekötjük két szakrális hely pontját. Ilyenkor a vonalzó egyenes vonala mentén biztosan találunk több templomot, romot, kutat vagy forrás helyét is. A Szent György vonalak tanulmányozása igazi spirituális kaland. A Balaton-felvidék számos ilyen vonalat rejt. Érdemes kipróbálni egy térképpel és vonalzóval! Amit Magyarországon Szent György vonalnak neveznek, azt Kínában sárkányösvénynek hívják. Ami Kínában a sárkányhoz, az nálunk Sárkányölő Szent György nevéhez kapcsolódik. Sok Szent Györgyről elnevezett templom, település, földrajzi hely, domb, hegy közelében gyakoriak a gyógyító energiájú helyek. Ilyen a Balaton-felvidéken a Szentbékállai Kőtenger, a Zánkától 3 km-re fekvő Hegyestű, a Tihanyi Apátsági Templom, de Dobogókő, a Tápió-szentmártoni Attila-domb és számos pont a Pilisben is, hogy csak a legismertebbeket említsük. Valamennyi sárkányösvényen, Szent György vonalon található. A Mária-kegyhelyek és zarándokhelyek csodálatos gyógyító hatásába közrejátszik e különleges helyek energia harmonizáló ereje. Hogyan hatnak az emberre ezek a különleges energiájú helyek? Min alapszik ez a hatás, hogyan segítenek gyógyulni? Ahogy a Föld energiavonalai és csakrái párhuzamba állíthatóak az emberi meridiánokkal és csakrákkal, az energiapontok az ember akupunktúrás pontjaival, úgy igaz az is, hogy az embert és a Földet egyaránt egy elektromágneses erőtér, az aura veszi körül. Betegségeink, sőt lelki egyensúly zavaraink is előbb megmutatkoznak az aurában, mint a testen. Csakráink alulműködése, beszűkülése csökkent energia bevitelt eredményez, minek következtében egyensúlyunk megbomlik, és ez előbb-utóbb testi betegségek megjelenéséhez is vezethet. A civilizációs ártalmak, első sorban a mesterséges elektromágneses források, mint amilyen a mikrohullámú sütő, a mobiltelefon, számítógép, új típusú villanykörték, mind-mind megzavarják erőterünket és csakráink szabályos működését. A szent helyek feltöltenek magasabb rezgésű, tiszta isteni szeretet-fény energiával, melyek közvetlenül hatnak csakráinkra és finomabb éteri testünkre. Ennek a természetes energetizálásnak, az elektromágneses mezőnk kiegyensúlyozásának következtében étertestünkből kitisztulnak az alacsonyabb rezgésű szennyeződések, "hulladékok" és ez által beindul az öngyógyulás folyamata, energikusabbak, önbizalommal teltebbek, derülátók, szelídek és kiegyensúlyozottak leszünk, sőt egyes esetekben kevesebbet kívánunk enni is. Honnan lehet a különleges energiájú helyeket felismerni? Elsőként a növényzetből. Ahol a növényzet virul, ott az ember is egészséges lesz. A Szent György vonalakon a fák tökéletesen kerek lombot növesztenek, és őrző jelleget sugallnak, a fű és aljnövényzet dúsabb, élénk színű, intenzívebben, és magasabbra nő. Ugyanígy az állatok viselkedése is árulkodó, a madárfészkek, egészséges vadon élő állatok szintén jelzik a gyógyító energiák jelenlétét.

 

vissza